Az Isten szeretet

Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (1Jn.4,16b-21)

 

Keresztény testvérek! Ott van a kérdés a szívünkben, hogyan és miért szeretet az Isten? Kit érdekel mindez, a pap sem tud semmi újat mondani, mindig ugyanazt mondja, ne igyunk, ne törjünk házasságot, ne csaljunk, ne lopjunk, ne káromkodjunk, járjunk templomba. Mit tud nekem jelenteni egy elfáradt, csalódott, beteg embernek az, hogy Isten szeretet? A szeretet elkoptatott, elcsépelt kifejezés, sokat halljuk, sokat használjuk, sokat beszélünk róla, csak keveset gyakoroljuk. Ha a törvény szemüvegén keresztül nézzük, akkor ezt érezzük.

Keresztény testvérek. Amikor ezt az igét olvastam arra figyeltem fel, hogy hiányzik belőle az a szó, hogy „én”. Helyette arról olvasunk, hogy Isten bennünk marad, azokban, akik megmaradunk a szeretetben. Bennem. Mi van bennem? Hogyan tudom meg, hogyan vizsgálhatom meg az én szívemet, hogy mi van benne? Ha Isten velem és bennem marad, akkor kiöli belőlem a félelmet. Először is a félelem van meg bennem.

Mennyi félelem szorul belénk nap, mint nap! A hétköznapi dolgok miatt, vajon kikelt-e a kukorica, vajon sikerül-e befejeznem a kapálást, vajon nem-e jön holnap eső, vajon nem veri el jég a szőlőmet, vajon elég lesz-e a nyugdíj a napszámosok fizetésére, sikerül-e az érettségi vizsga és így tobább, el egészen a legnagyobb félelemig: vajon, ha meghalok mi lesz az után? A szeretetben nincs félelem, mert a teljes szeretet kiűzi a félelmet. A félelem az ördög eszköze, hogy elválasszon bennünket Istentől, hogy mindig rettegjünk, aggodalmaskodjunk féljünk, és csak a földiekre tekintsünk. Azt mondja az ige: a félelem gyötrelemmel jár. Szenvedéssel, fájdalommal, sokszor még aludni sem hagyják ezek a dolgok az embert. Mégis, amikor éjjeliszekrényeden karnyújtásnyira volt a Szentírás, sokszor nem nyúltál érte. Becsukva maradt. Pedig tudtad, benne ott van az Ige, ami megtöri ezt a szeretetet elutasító falat, benned, feloldja lelki görcseidet. Tedd meg ezt a mozdulatot! Nyisd ki az Írást!

Az Isten szeretet. Vagyis nem félelem, nem aggodalmaskodás. Pedig van bőven. Amikor az ember belejön a kapálásba, akkor órákig még csak fel sem tekint, hanem lefele néz a kapára, a gazra, a növényre, amit kapál, de nem felfele. Sokszor egész életünk átalakul ilyen lefele tekintéssé, ilyen lefelé nézéssé, amikor csak a gaz, csak a nyomorúság foglalkoztat bennünket, és elfelejtünk felfele nézni, Istenre. Rendelt Isten egy napot, alkalmat, amikor Őt hallgassuk, amikor felfele nézzünk. Élj evvel a lehetőséggel! Ne engedd ezt a napot másnak, vagy a világnak. Ne negedd, hogy a többivel egyforma legyen. Ne engedd, hogy a szentséget elvegyék tőled! Valamikor megfogadtad, megígérted, komolyan gondoltad. Konfirmációkor. Vedd elő az emléklapot! Olvasd el az Igét róla.

Én szeretem az Istent, nincs nekem semmi bajom vele, nekem senkivel sincs bajom. Ez is bennem van. A szeretettel való hivalkodás, dicsekvés. Beszéd a szeretetről. Aztán beül egy sörre a kocsmába és máris előszedi a szomszédokat, barátokat és mindenféle dolgokat elkezd beszélni róla. Pletykákat, viselt dolgokat, mindent ami eszébe jut, vagy, amit az alkohol eszébe juttat, mert „ennyit én is megérdemlek”, gondolja. Hogyan szeretheti az ilyen ember az Istent, akit nem lát, aki a felebarátjáról, a szomszédjáról, embertársáról így beszél, szeretetlenül, gonosz szándékkal, rosszindulattal, irigységgel? Sehogy. De Isten őt is szereti. Még nem fogadta el, még fontosabb neki saját maga, mert azért mocskolódik, hogy saját maga becsületesebbnek, tisztábbnak, jóravalóbbnak tűnjön fel, mint az, akiről beszél. A szeretet helyett a gyűlölet és ellenségeskedés hírvivője lesz. Hiszen ivócimborái is beleegyeznek, egyetértenek vele, együtt haragszanak, nevetnek, csúfolkodnak azon, akiről beszélnek. Hogyan szeretheti az Ilyen az Istent? Kérdezi az ige? Vajon nem-e mind ilyenek vagyunk? A szeretet helyett a rosszat visszük, adjuk tovább?

Ő előbb szeretett minket. Azelőtt, hogy megszülettünk volna. Mint ahogyan mi is, amikor vártuk gyermekünk megszületését, már hónapokkal előtte szerettük, készültünk az érkezésére, fogadtatására, terveztük milyen lesz, hogyan lesz, mit csinálunk vele. Előtte szerettük, mielőtt megszületett volna. Mielőtt még viszonozta volna a szeretetünket, mi megelőztük ebben, amikor még semmit sem tudott csinálni, még csak mosolyogni sem, már akkor szereti a szülő gyermekét. Ugyanígy szeretett és szeret az Isten is bennünket. Mielőtt még viszonozni tudnánk szeretetét, már előbb szeretett. Hiszen a szülő is szereti gyermekét, még akkor is, ha gyilkol, ha börtönbe kerül, ha rossz társaságba kerül, ha tönkreteszi az életét, ha nem segít rajta, mert az övé. Isten is szeretettel  viszonyul  a bűnös ember felé. Azt akarja, hogy megtérjen, hogy észrevegye, hogy megváltoztassa az életét.

Azt mondja ki ez az  ige, hogy abban látszik meg hogy hogyan szereted, mennyire szereted az Istent, hogy mennyire szereted az embertársadat, a szomszédodat, a rokonaidat, a munkatársaidat. Tegyünk egy próbát az elkövetkezendő héten, vizsgáljuk meg önmagunkat és másokat, akikkkel szóba állunk, találkozunk és figyeljünk arra mit beszél, mit beszélünk ennek az igének a fényében. Ha csak rosszat mondunk valakiről, akor nem szeretjük az Istent, ha csak rosszat hallunk, akkor az, aki mondja az sem szereti az Istent. S amikor benne van, belemerült a mocskolódásba, akkor megkérdezhetjük tőle, mond, te szereted az Istent? Erre ő azt fogja válaszolni, hát persze. Akkor megint kérdezzük meg: és ha szereted az Istent, miért mondassz ennyi rosszat embertársadról? Hogy elfogja szégyellni magát, hogy rá fog jönni arra, hogy az Istennek nem tetsző dolgot csinált. Mondjuk el neki ezt az igét, ha nem szereted embertársadat, akkor az Istent sem szereted. Mondjuk el saját szavainkkal. Adjuk tovább az evangéliumot és meglássuk milyen csodákat eredményez. Megtapasztaljuk azt, hogy mit jelent elmondani másnak az evangéliumot. Továbbadni. Nem kell magyarázni, prédikálni neki, mert a lelkiismerete elmondja neki, hogy Isten őt is szereti, úgy, ahogy, elmondja, hogy mindannyiunk híjával vagyunk a szeretetnek.

Imádkozzunk azért, hogy a szeretet, ez a kiüresedett, elkoptatott elcsépelt kifejezés maradjon meg bennünk, növekedjünk a szeretetben, hogy Isten is velünk, bennünk maradjon a hétköznapokban, és majd halálunk óráján is. 

Ámen

 

Szerző: 

Horváth Csaba

Alapige: 

1Jn 4, 16b-21

Alkalom: 

Szentháromság Ünnepe utáni 1. vasárnap