Jézus megdicsőülése

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény.  És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!" Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: "Keljetek fel, és ne féljetek!" Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. (Mt.17,1-8)

Keresztény testvérek! Jézus három tanítványával elindul egy magas hegyre. És ott elváltozik, arca fényleni kezd, ruhája fényesen ragyog, aztán megjelenik Mózes és Illés. Ekkor Péter szívét elönti az öröm, ünnepelni akar, azt mondja: építsünk sátrat egyet Mózesnek, egyet Illésnek, és egyet nekünk. Jó nekünk itt lenni. Érzi Isten közelségét, Jézus közelségét, és mindörökre vele akar maradni. A sátor az ünneplés helye, emlékezzünk vissza arra, hogy a negyven évi pusztai bolyongás idején nem volt templom, nem voltak házak, csak sátrak, az istentiszteleteket is sátorban tartották.

Mózes és Illés jelenik meg ezen a csodálatos hegyen. Az egyik a törvényt jelenti, hiszen Mózes hozta le a tízparancsolatot a hegyről, Illés pedig a próféciát jelenti számunkra ma élő embereknek. Hiszen Isten Jézus Krisztust a törvényben ábrázolta ki és a próféták által jövendölte meg. A törvény, mint egy ösztöke kényszeríti oda az embert Istenhez, hiszen a lelkiismeret vádló szavával juttatja eszünkbe, hogy hol és mikor vétkeztünk Isten ellen. A próféciák által pedig Isten feltárja nekünk a szabadulás útját. Minden prófécia, minden próféta Jézusról beszél. Elmondja nekünk a szabadítás útját, beszél nekünk a szabadítóról.

Az ember ismeri a világ, környezete törvényeit, a természet törvényeit és tudja, ha azok ellen vét, akkor elesik. Ha valaki a meleg törvénye ellen vét, nem veszi számításba, akkor könnyen megégeti magát, vagy ha a föld vonzerejét nem veszi számításba és leugrik az emeletről könnyen a nyakát törheti. Ezeket a törvényeket komolyan veszi az ember. De amikor a lelki törvényekről van szó, amikor Isten törvényéről van szó, azt gondolja büntetlenül mellőzheti, elhanyagolhatja legyinthet rá.

Elfelejtettük ennek a hegynek a ragyogását. Kedves édesanyának indultál majd ideges, pattogó beszédű kellemetlen öreg nő lett belőled. Talán megbízható édesapának indultál, akinek mindent el lehet mondani, akinek olyan jó megfogni a kezét, ma pedig nem lehet hozzá férkőzni, mert rögtön durva beszéd hangzik. Sose érsz rá semmire, hazajössz későn csak éppen eszel és fekszel, mit érdekel téged a fiad, vagy a lányod sorsa. Miért van ez így? Mert a hegy fénye nélkül nem megyünk semmire. Menthetetlen vereség vár ránk, akkor, ha csak a saját erőnkre hagyatkozunk. Az idegrendszer kimerül, kiborul az ember szívének legrosszabb tartalma, mindaz, amit úgy szeretnénk eltakarni.

Ez a mai igénk egyik központi üzenete. Jöjj fel  a hegyre, szánjál rá egy kis időt, hiszen ez az értelme az istentiszteletnek. Az értelme, hogy itt megpihenjünk, erőt vegyünk. Mert aki az Istentől rendelt útra indul, annak erőre van szüksége. Jézus senkit sem enged szolgálatba, nehéz feladatokra, magára hagyatva, útravaló nélkül. Hiszen vannak nehéz döntések az életben, válaszutak, nehéz beszélgetések, áldozatok, lemondások, honnan kapnánk erőt, ha nem Istentől? Ezért kell feljönni a hegyre. Egyszerre elcsitulnak a nyugtalanságok, félelmek, szorongások, már nem számít, hogy elszaladtak az évek, már nem az a döntő, hogy milyen nehéz volt eljönni ma is a templomba, mert fáradtak a lábak, kapkodni kell a levegőért, a szív és tüdő sem működik, ahogy kellene, mint régen, ez mind háttérbe szorul, mert körülvesz bennünket a menny fénye. Tündöklik, ragyog rajtunk Jézus dicsősége és akkor már csak őt látjuk, Ő a megoldás.

Egy fényes felhő árnyékolja be a tanítványokat, aztán Isten szól hozzájuk. Amikor Isten megszólal, a tanítványok megrémülnek. Reá hallgassatok. Mondja Isten. Egyedül Jézust hallgassuk. Az evangélium az egyetlen hatalom, amely életet ad mindannyiunk számára, ez fordítja meg a világot.

Amikor minden eltűnt, a tanítványok szeme már csak Jézust látja. Egyedül Jézust. Várta őket a völgy, ahogy minket is várnak a hétköznapok gondjai, mélységei, az elkövetkezendő hét. A mélyben csak úgy lehet járni, ha Jézusra nézünk. Akkor lehet forgolódni a nyomorultak, betegek, hitetlenek, gonoszok között is. Akkor lehet végezni a szolgálatot, mert nem látsz egyebet csak Jézust.

Adja Isten valamennyiünknek ezt az örvendezést, ami ezekben a tanítványokban volt. Tudjuk mi is elmondani velük együtt: Jó nekünk itt lenni. Jó nekünk Jézus közelében lenni, Őrá hallgatni, Őt hallgatni, tőle erőt meríteni a holnaphoz.

                                                                                                                                    Ámen

Szerző: 

Horváth Csaba

Alapige: 

Mt.17,1-8

Alkalom: 

Vízkereszt ünnepe utáni vasárnap