A betsaidai vak meggyógyítása

Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?” Az felnézett, és így szólt: „Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak.” Aztán Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: „Még a faluba se menj be!”  ( Mk.8,22-26 )

 

Keresztény testvéreim! Arról olvasunk ebben a történetben, hogy Jézushoz egy vakot vezetnek, hogy meggyógyítsa, hogy kezével illese. Ez a névtelen tömeg, egy olyan közösség volt, amelyik hitt Jézus csodatévő erejében, bízott abban, hogy ha Ő ráteszi a kezét ennek a vak embernek a szemére, az látni fog. Először is a közösség, úgy is fogalmazhatnám, a gyülekezet hite az, ami csodálatra méltó, követendő példa ebben a történetben. Tudunk-e mi ilyen közösséggé változni vasárnapról-vasárnapra, tudunk-e ilyen hittel Jézus közelébe jönni, akkor, amikor nemcsak igéje által van itt jelen miközöttünk, hanem az úrvacsora szentségénben is? A sokaság nem Betesda valamelyik orvosához, varázslójához, igézőjéhez vitte ezt az embert, hanem Jézushoz.

Nem nevették ki, még csak nem is nézték le, mert vak volt, mert nem látott, nem tartották magukat különbnek nála, hanem kézen fogták és Krisztushoz vezették. Van azonban egy másik vakság is ebben a világban, ami talán sokkal elterjedtebb, sokkal ragájosabb, mint a testi és ez a lelki vakság.

Bizonyára valamennyiünk környezetében vannak olyan emberek, akik úgy érzik templom, Isten, Jézus Krisztus, szeretet, gyülekezet nélkül is lehet élni a világban. Sokszor haragszunk, bosszankodunk az ilyen emberre, pedig ez az ige is azt üzeni számunkra a lelki vakokat nem megvetni, meginteni, lenézni kell, hanem kézen fogni és elvezetni Krisztushoz. Beszélni kell nekik arról, hogy vannak olyan szépségek, amiket ők sohasem láttak, hogy van egy olyan világ, ahol bűnbocsánat van, ahol szeretet van, ahová be lehet lépni. Ez Isten közellétének a világa. A vak gyógyulása azzal kezdődik, hogy elhiszi, annak ellenére, hogy nem látja, hogy van egy ilyen világ.

Mi is sok mindent nem látunk a hit dolgaiból, de már szívünkben ott a látás utáni vágy. Ott kezdődik egy családnak is a gyógyulása, hogy bár sok a civódás, a veszekedés, sok mindent nem ízlelnek meg a szeretet dolgaiból, de kinyílik szívük a szeretetben élés után. Ilyen Krisztushoz vezető együttérző lélek lehet az édesanya, vagy nagyszülő, aki gyermekét, unokáját vezeti a templomba,viszi hogy megkereszteljék, hogy Jézus közösségének tagja legyen és aztán később viszi el hittanórára, hogy a gyermeke, unokája ne csak a világ vadságát, durvaságát lássa, hanem lásson a szeretetben, érezze a Krisztus közelségét.

Amikor odaérnek Jézushoz, arra kérik érintse meg. Jézusnak egyetlen érintése elegendő, hogy átformáljon egy lelket. Bezzeg a szülő mennyit veszekszik gyermekével, hogy jobb belátásra bírja, sokszor megveri, de ez sem segít. Egyetlen érintés kell ennek a vaknak, hogy lásson. Sokszor hozzászoktunk a világban az erős zajokhoz, hangokhoz, ordítozáshoz, az erős ütésekhez, lökdösődésekhez, s ebben a világban ott van Jézus csendes érintése, amely megváltoztatja látásunkat.

Jézus kézenfogja a vakot és kivezeti a tömegből. Ez a gyógyulás második fokozata. Amikor érzem, hogy nem emberi kéz vezet életutamon, amikor érzem azt, hogy most Jézus áll mellettem, fogja a kezem. Az első lépés az volt, amikor emberi kezek vezettek Jézushoz. Amikor azért jöttél templomba, hogy nagymama ne jöjjön egyedül, vagy mert így illet, vagy, mert egy barátod jött veled, de aztán rájöttél valamire egy mondat hallatán rájöttél, most Isten vezet téged. Akkor rájöttél, hogy életed mögött ott van Jézus, hogy bűnös vagy, hogy vak vagy, hiszen még nem látod őt, de érzed, ő vezet téged. A szülők tudják azt, hogy vannak olyan pillanatok, amikor gyermekük kezét el kell engedniük és át kell tenni Isten kezébe. Amikor csak imádkozhatnak gyermekük sorsáért, életéért. Amikor meg kell tanulniuk, hogy Jézusra bízzák gyermeküket, ők pedig háttérben maradnak. Milyen drága kezek vezettek idáig, szülői kezek, édesanyai kezek, baráti kezek, és milyen jó, hogy mindezek felett ott van Jézus keze.

Amikor Jézus kivezeti a tömegből, csak ketten maradnak. A vak és a Megváltó. Ez a harmadik lépcsőfoka a gyógyulásnak. Kettejük beszélgetését nem hallja senki, elmarad a tömeg, elmaradnak a kíváncsiskodók, a gyűlölködők, de azok is, akik szeretik. A szíved ösvényén mentek ketten a Megváltóval. Akkor teszi Jézus a csodát a vakkal. Nyálát a vak szemére tette és megkérdezte: látsz-e?

Mint a járkáló fákat látja az embereket ez a félig gyógyult vak. Milyen sokszor vagyunk mi is ilyen félig gyógyult állapotban. Hizen nem látta az emberek arcát. Nem látta az örömüket, bánatukat, fájdalmaikat, könnyeiket, reménységüket. Még nem lát teljesen tisztán. Az ilyen félig gyógyult ember csak a maga fájdalmát, baját, akaratát látja, csak saját véleménye a fontos. Sokszor csak a közelre lát, csak a sírt látja és nem az örök életet sokszor csak a sértőben a feldúlt ember haragját látja és nem annak szeretetre szomjas lelkét. Milyen alázat kell ahhoz, hogy megvalld Jézusnak: még nem látok teljesen tisztán, még szükségem van arra, hogy megnyisd a szememet. Jézus ma is megérint bennünket. Érezzük –e azt, hogy igéje hallatán nőni kezd bennünk a szeretet, vagy azt, hogy vágyakozunk arra, hogy ezután jobb életet folytatunk? Érezzük-e a bűnbánatot, bűneink, önző akaratunk miatt, ami rövidlátókká tett? Jézus minden alkalommal végigsímítja a szívünket, megérint bennünket akkor is, amikor az úrvacsora kenyerét és borát vesszük magunkhoz, hogy felnyissa szemeinket az örök élet látására. Adja Isten, hogy így legyen.

                                                                                                                                   

                                                                                                                                   Ámen 

Szerző: 

Horváth Csaba

Alapige: 

Mk.8,22-26

Alkalom: 

Szentháromság Ünnepe Utáni 12-ik vasárnap