Hajtsunk fejet, és tekintsünk a jövőbe (Megemlékezés Barcaföldváron)

Mintegy száz megemlékező gyűlt össze Barcaföldváron, az egykori 2-es számú fogolytábor utolsó tömegsírja fölött kialakított emlékkertben tegnap, a nemzeti gyásznapon. A hidvégi és helybeli magyarokon kívül szép számmal voltak brassóiak, árapatakiak, bölöniek, uzoniak, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki tagjai, az egykori Erdélyi Magyar Ifjak brassói meghurcoltjai, valamint a Vitézi Rend erdővidéki és sepsiszéki képviselői.

Az immár tizenhatodik megemlékezésen az emlékműállító Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket. Sofóniás könyvéből (3, 16–17) vett igére építette beszédét. Isten szava a prófétai üzeneten át szólt az Ószövetség népének, mely elcsüggedt, elbátortalanodott, szíve nehezen nyílt meg a jó hír előtt, nem tudta, mit hoz a holnap, ki tartja meg őt. Itt a földvári 2-es számú fogolytáborban sínylődők is sokszor feltehették ezt a kérdést, hasonlóan érezhettek. Úgy gondolták, meghalt a remény. Voltak terveik, vágyaik, álmaik, nekifeszültek, dolgoztak érte, reménykedtek a valóra válásukban, azután jöttek a csalódások, kudarcok, leveretések. A Barcaföldváron, Lügeten vagy más fogolytáborokban sínylődők számára is hatalmas biztatás, reménykeltő fénysugár lehetett az isteni üzenet, hogy nincs minden elveszve, nem fordult el az Úr, lehet őt keresni, és meg is lehet találni. Tudja, mi történt, átérzi a nagy nyomorúságot, a sok-sok veszteséget, és biztat, de segítségül kell hívni őt, imádkozni kell hozzá! Azok a foglyok, akik tudták abban a szörnyű időben is, hogy gondviselő Istenük van, a sok megaláztatást, nyomorúságot rá tekintve tudták elviselni. Ő volt az, aki erőt adott a fogolytáborban levőknek a szenvedések elhordozásában, aki vigasztalta a halott foglyok hozzátartozóit, aki biztatta a túlélőket, hogy érdemes küzdeni, érdemes a harcot folytatni – mondotta Ungvári Barna András. A szónok, mint minden esztendőben, az igehirdetés után tematikus beszédet tartott. Ezúttal a Benkő Levente által gyűjtött anyagból, a miklósvári Tüzes György visszaemlékezéseiből idézett.
Igét olvastak és beszédet mondtak a brassói magyar történelmi egyházak képviselői is. Kassay Géza belvárosi refor­mátus lelkész a 46. zsoltár üzenetét tolmácsolva az erdélyi magyarság fogyásának veszélyére figyelmeztetett, és biztatott, bástyáinkat lakjuk be, mert ha felhagyjuk azokat, elfoglalja más. Ilyen bástya a földvári emlékhely is, ahova vissza kell járnunk emlékezni, fejet hajtani, és bizakodóan a jövőbe tekinteni, mondotta. A gondolathoz csatlakozott Koszta István evangélikus lelkész, aki Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt leveléből vett igére építve mondanivalóját hangoztatta, ez az emlékhely kötelez bennünket, többek között arra is, hogy vállaljuk az életközvetítés feladatát, mert ha a gyermekáldás elmarad, a jövő bizonytalan. Nekünk meg a jövőnkön kell gondolkodnunk. Imát mondott Birtan Róbert Attila, a Szent Péter és Pál plébánia káplánja, valamint Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész. Közreműködött – immár ötödször – az ürmösi unitárius dalárda Urák János vezetésével. A földvári rendezvény himnuszaink eléneklésével zárult. A megemlékezők a hidvégi magyar közösség jóvoltából a református parókia udvarán és a fogolytábor emlékszobájában tartott szeretetvendégségen vettek részt.

Megjelent a Háromszék napilap 2015 november 5-i számában.

Szerző és fotó: Szekeres Attila,