A Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinatainak nyilatkozata

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk… A Seregek Ura velünk van! Zsolt 46,1-2.12

Mi, a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinatai, akik 2017. július 4-én tartott együttes jubileumi ülésünkön, Isten nevében Kolozsváron gyűltünk egybe, a következő Nyilatkozatot tesszük Isten és embertársaink előtt:

Alázattal és teljes felelősséggel, kijelentjük, hogy: Isten iránt való hálaadással tekintünk vissza a reformáció kezdete óta eltelt 500 esztendőre, és továbbra is felvállaljuk a reformátorok örökségét.

Hálaadással hirdetjük, hogy Isten nagyságos akarata és irgalma ajándékaként, az 500 éves protestáns család tagjai lehetünk; ugyanakkor engedelmes szívvel és örömmel valljuk és vállaljuk mindazokat a feladatokat és szolgálatokat, amelyek ebben a nagy és szent közösségben reánk várnak.

Szilárdan hiszünk Istenben, aki az ő reformált egyházát dicsőségének, megkérdőjelezhetetlen győzelmének és megváltó tettének hordozójává rendelte, ahogyan az ő erdélyi magyar népét is; és ezt a seregét soha el nem hagyja. Hiszünk abban, hogy a keresztyén Európa és a magyar nemzet jövendője az Isten kezében van, s ebben a kézben jó helyen van. Nem félünk, és nem kételkedünk, ellenben hiszünk és bízunk abban, hogy az az Isten, aki annyi vészes helyzetből szabadított ki, szép és boldog jövendőt ad a keresztyénségnek, az európai embernek és erdélyi magyar egyházainknak. De ha nem tenné, mi akkor is Atya, Fiú és Szentlélek Istent imádunk. Hisszük és valljuk, hogy minden igazságtalanságból és nyomorúságból Krisztus igazsága szabadít meg. Hisszük, hogy gyógyító hatalma megteremti a Benne való egységünket is. Hisszük, hogy az erdélyi protestáns magyarság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk.

Hálaadással tekintünk vissza a lutheránus és református felekezetek csaknem négy és fél évszázados békés, egymás hite által épülő erdélyi együttélésére, s így is köszönetet mondunk egymásnak a kölcsönös segítségnyújtásért. Hálás a szívünk, hogy Szentháromság, egy, örök, igaz Isten nemzetsége vagyunk.

Kijelentjük, hogy egyházaink együttműködésének fontos, sarkalatos pontját jelentették és jelentik azok a református vagy evangélikus oktatási intézmények, amelyek befogadták és a tudományok elsajátításában támogatták a magyar nyelvű oktatási intézményektől távol lakó, vagy éppen elszigetelt vidékeken élő erdélyi magyar protestánsokat, s így gyermekeink testvérként nevelkedhettek és nevelkedhetnek hitben és tudományban egyaránt. Erre a kölcsönös útra léptek rá az erdélyi protestánsok, a Honterus által Brassóban alapított első protestáns gimnázium elindulásakor. Ugyanakkor, az 1948-ban az állam nyomására megalapított Protestáns Teológiai Intézet sajátos szerkezete tovább mélyítette ezt a közösséget, s így válhatott ez, a nehéz időkben is, a történelmi protestáns felekezetek megtartásának bástyájává; ebben a szellemben elkötelezzük magunkatkolozsvári Protestáns Teológiai Intézetünk további fenntartása mellett.

Kijelentjük, hogy egyházaink jövendő lelkipásztorait továbbra is ebben az intézetben kívánjuk képezni. Elkötelezzük magunkat arra, hogy közösen emeljük fel szavunkat, ha egyházunkat jogtalan sérelmek érik, úgy, amint ezt tettük az elmúlt évszázadokban is.

Az egyházi kereteket feszegető, Isten közösségét egyre kevésbé igénylő világunkban fontosnak tartjuk az evangélium tiszta hirdetését, és elkötelezettek vagyunk Isten igéjének őszinte és feltétlen továbbadásában és terjesztésében. Hitünk szerint, egyedül az Igének kell naponként megreformálni az egyházat; a reformáció ezen értékes örökségét meg akarjuk őrizni. Tudjuk és hisszük, hogy a változó világban Isten igéjének szólnia kell a 21. század emberéhez is, ahogyan szólt a reformátorokhoz és hitvalló magyar őseinkhez is.

A Reformáció 500 éves emlékünnepe mindannyiunkat önvizsgálatra, ugyanakkor hálaadásra ösztönöz. Ezért gyűltünk össze, hogy kinyilvánítsuk: mi tudjuk és hisszük, félévezredes erdélyi magyar protestáns történetünk Isten kegyelmének csodálatos ajándéka.

Kísérje áldás és kegyelem a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház minden egyes tagját, szolgálattévőit és őrállóit. Áldja meg mindenkor az Örökkévaló Úristen az Ő teremtett világát, s benne erdélyi magyar népünket.

Az Úr erős várunk, a mi oltalmunk és erősségünk, egyedül Övé legyen a dicséret és dicsőség!