A reformáció 500. jubileumi emlékévének ünnepsége Budapesten

2017 október 31-én a Reformáció napján került sor a reformáció 500. jubileumi emlékévének központi ünnepségére a Papp László Budapest Sportarénában.

Az egész napos megemlékezést ökumenikus istentisztelet vezeti be, igét hirdetett Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökomenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke.

Az Istentiszteletet követően Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, a program házigazdája köszöntötte a megjelenteket. Ezután tekinthettük meg a Reformáció Emlékév képi összefoglalóját. Lovász Irén énekét követően pedig sor került Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének beszédére. A miniszterelnöki beszéd után a népszerű énekes, Molnár Ferenc Caramel „Mely igen jó az Úristent dícsérni” énekfeldolgozását hallgathattuk meg,

A 13.30-kor kezdődő gálaműsor részben a Reformáció Emlékévben lezajlott programokra, bemutatókra épült, részben pedig új, kifejezetten erre az estére készült produkciókból állt. Műfajában rendkívül változatos: filmbejátszást, verseket, kórusműveket, zenei produkciókat, könnyűzenei számokat, s tánckoreográfiákat is láthattunk a reformáció szellemében.

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházat, Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Fejér Olivér püspöki titkár képviselte.