Adorjáni Dezső Zoltán püspök ünnepi beszéde - március 15 - Sepsiszentgyörgy

Ünneplő gyülekezet, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Tisztelt elöljárók, kedves vendégek!

Mai ünnepünk tartalmát egyetlen bibliai mottóval foglalhatnám össze, Pál apostol szavait idézve: „…ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2 Kor 3:17).

Nem tudom, hogy valaki felfigyelt-e rá, de a március 15-ei pesti forradalom az 1848-as esztendő keresztyén böjtjének kellős közepén tört ki. 1848 március idusa, pontosan két böjti vasárnap közötti szerdai napra esett.

Meggyőződésem, hogy ez nem véletlen egybeesés, hanem jele, megnyilatkozása az isteni gondviselésnek.

Többen is ezt a forradalmat, az 1848-49-es eseményeket a keresztyén, a biblikus tartalomtól mentesnek, az egyház, minden hatásától alapjában függetlennek, kizárólag világi, laikus megmozdulásként tartották számon. Mégis, ennek lényege, belső tartalma, szellemisége érdekes módon egybecseng a több évezredes bibliai kinyilatkoztatással, ennek egyedülálló, páratlan tartalmával. Pontosan a böjtről megnyilatkozó, közel három évezredes prófétai szöveget vettem alapul, ami kísértetiesen egybecseng a szabadság eszme legkorszerűbb megfogalmazásával. Hiszen a böjt, mint legelsősorban lelki jelenség, a lényegre való odafigyelés ideje, belemerülés Isten mélységébe, az önmagunkra találás katartikus élménye:

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyered az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön a világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.” (Ézs 58:6-8)

Ünneplő gyülekezet! Éppen a fentebb idézett sorok miatt is jogos az a kijelentés, hogy ezt a szellemiséget a Teremtő nekünk szánta, hiszen Isten az embert szabadságra és méltóságra teremtette. Ez egyszerre volt ajándék és feladat, felkínált érték, kötelező élethivatás, ittlétünk életrendje, és egyben a teremtés legnagyobb kockázata is.       

Talán ezért is van ennek a mai ünnepnek egészen különleges ereje és szépsége. Ezért is tiszta, mert a fentről származó igazság és a szabadság alapértékeire épít. Ez a két dolog pedig a legfőbb ajándék, amit Isten ad nekünk, ami nélkül sem akkor, sem ma nem lehet teljes értékű, emberhez méltó életet élni.

 „Mert ti testvéreim szabadságra vagytok elhívva...” – fogalmaz Pál apostol. (Gal. 5,13a) A szabadsággal azonban mindig baj van. Soha sincsen éppen elegendő belőle. Vagy túl kevés, vagy túl sok. Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve ma is aktuális kérdésekkel szembesülhetünk, ha újra feltesszük, egykori nagy evangélikus költőnk, Petőfi Sándor százhetven éve elhangzott kérdését: Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ezen az ünnepen mi is lelkesen ismételjük Petőfi Nemzeti Dalának sorskérdésünkre reflektáló sorait: „Rabok legyünk vagy szabadok”.

Tisztességes és normális körülmények között válaszunk erre egyértelmű lehet: “Igen, legyünk szabadok!”

A gond csak az, hogy a mai helyzetben, itt Erdélyben, vajon tisztességesek, normálisak netán méltányosak-e a körülmények? Sajátságosnak nevezhető kisebbségi létünk egyre inkább teremt olyan visszás, groteszk helyzeteket, amelyekben inkább minden normalitás a feje tetején áll, valahogyan semmi sem az, aminek látszani szeretne, aminek lennie kéne. Félő, hogy mi ebbe a nagy demokráciába, szabadságba, egyenlőségbe, modellértékű kisebbségpolitikába, amit velünk űznek, egészen belegebedünk.

Eszterházy Péter egyik iróniával fűszerezett írásának rövid részletét idézném fel: „Besze János hentes és mészárosnak a legerősebb hangja volt a szerepvivő egyéniségek között. Ha egyszer beszélni kezdett, megdördültek a falak. Kiváló népszónoki erényeit értékesíteni vágyta a Fordulat Éve Intéző Bizottsága, s evégből azzal bíztatták meg Besze Jánost, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szónokoljon a spontánul összegyűlt tömegnek. Besze készséggel vállalkozott is. Felállt a lépcső tetejére – rezes orra messzire piroslott, egyszerű kockás ingét, melyet hétszámra nem vetett le, meg-meglobbantotta a szél – s kiengedte dörgedelmes hangját. Akartok-e rabok lenni? A tömeg nem várta meg a mondat végét, hanem egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk! A szónoklatnak vége volt.”

Ez a kis groteszk részlet Eszterházy írásából arra hívja fel a figyelmünket, hogy előfordulhat olyan „szabadságnak” elnevezett valami, ami sokkal inkább rabság. S ennek kelepcéjébe egy kis figyelmetlenség, közömbösség árán, netán bátorság és politikai kultúra hiányában könnyen be lehet sétálni. Ezzel szemben van olyan fogságnak mutatkozó állapot – ezt már a Szentírás vallja – amely a látszat és vélekedés ellenére az igazi, a megélt, teljes értékű Szabadság. Épp ez a belső, valódi szabadság véd meg a szabadságnak vélt és hitt torzító illúzióktól.

Egészen más értelmet hordoz a biblikus, keresztyén szabadság fogalom. Pál apostol személyes vallomásából ismerjük, hogy ő a börtön fogságában is a legszabadabb ember volt. Luther, aki biblikus teológusként bármilyen világi vagy egyházi tekintélyt képes volt kemény érvekkel megkérdőjelezni, azt vallotta, hogy az ő lelkiismerete Krisztus Igéjének a foglya, s ez a fogság az ő igazi szabadsága. Híres tételét idézem: „A keresztyén ember mindeneknek szabad ura és nincsen senkinek alávetve, a keresztyén ember mindeneknek készséges szolgája és alá van vetve mindenkinek. E tétel – írja – világosan olvasható Szent Pálnál: „mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává teszem (1 Kor 9,19). Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek... A szeretet pedig szolgálatkész és aláveti magát annak, akit szeret.”

És még hadd tegyem hozzá, hogy a hit és a szabadság szorosan összetartoznak, mert a hit, ami Istenhez kötöttséget jelent, Isten szeretetének fogságát, az tesz lelkileg szabaddá mindentől a világban. Ez szabadít fel mindenféle kötöttség, megkötözöttség és lelkiismereti teher alól, ez szabadít fel a másik ember szolgálatára.

Arra azért vigyázzunk nagyon, hogy amikor mindennemű Besze Jánosok kiengedik dörgedelmes hangjukat s azt kérdezik Akartok-e rabok lenni? – erre túl hirtelen, meggondolatlanul, csak úgy zsigerből ne mondjuk ki: Akarunk! Akarunk! – hanem emlékezzünk és figyeljünk jól oda Pál apostol szavára: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

Kedves ünneplő szentgyörgyiek, háromszékiek! 2018. április 8-án ismét élhetünk majd száz év után visszakapott szabadság jogunkkal Magyarország jövőjét illetően. Nem mi mondtunk le erről a jogról, erőszakkal vették el tőlünk. A határok kusza változása nem változtatott azon semmit, hogy mi, határon innen és túl élő magyarok, máig ezer szállal kötődünk egymáshoz. Összeköt történelmünk, összeköt anyanyelvünk, összeköt szellemi örökségünk, értékeink és a közös jövő keresése. Nem kevesen erdélyi testvéreink közül ma Magyarországon dolgoznak, sokan adóznak ott is. És mégsem az anyagi érdek vagy anyagi haszon a legfontosabb kötelék, ami összeköt, hanem ezen túl a közös szellemi örökség, a testvéri szeretet, amely a legidőtállóbb kapocs. A nemzeti értékekhez való hozzájárulásunk sajátos kézjegyünk. Ha most szavazunk, ismét kézjegyünket tesszük le. Ha most szavazunk, tesszük ezt érző szívvel, jó lélekkel, testvéri szolidaritással, felelősen, józan eszünket is használva. Kérdés-e még, hogy élhetünk-e törvény adta szavazati jogunkkal, amit egyesek aljas módon megkérdőjeleznek?

Ez nem csak szerzett jogunk, nem csupán egy megtisztelő lehetőség, hanem a magyar sors iránti felelősségből táplálkozó erkölcsi kötelességünk, határokon innen és túl élő szeretteink jövője iránti elköteleződés… Tartozunk ezzel! Az ige is erre buzdít, a közös teherviselésre: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét”. A teherhordozásnak valóban sok formája lehet. Most az kívántatik meg tőlünk, hogy a megszerzett magyar állampolgárságnak ne csak a kellemes hasznát élvezzük (pl. munkavállalás lehetősége, magyar útlevél), hanem tegyünk valamit azért, hogy Magyarországnak minden magyarért felelős, elkötelezett, nemzetben gondolkodó vezetői legyenek, maradjanak, s így a megkezdett helyes irány folytatódjék. Testvéreim, hordozzátok az Anyaország terheit azzal is, hogy szavaztok, dolgoztok és imádkoztok érte!

Fotó: Vargyasi Levente