A „kopácsolás”

Mi ez a kopácsolás? Azt jelképezi, hogy elnémultak  a harangok. De mintha lenne egy dallama... Csak ritmus. Jelent valamit? Biztosan. Amikor gyerek voltam, az iskolában volt egy érdekes játék. És mint a játékok egy része, ez is arra való volt, hogy megtanítson valamire, vagy ráébresszen. Le kellett kopogni egy ismerős dalt a padon. Mondjuk a „Tavaszi szél vizet áraszt”-ot, vagy a „Boldog szülinapot”.

A dallamot le kellett kopogni és a többiek ki kellett találják, milyen ének ez. A harmincegy tanulóból egy sem ismerte fel a „Boldog szülinapot” dallamát. Ezen kicsit elszomorodtam, de nem sokáig, mert a többiek próbálkozása sem volt sikeresebb. Mire jöttél rá a játék közben papbácsi? Arra, hogy a fejemben ott van a dallam, én ismerem, tudom, de vajon át tudom-e adni másoknak, felismerhető formában? De nem sikerült. Kopácsolásnak hangzott a dallam. Érted? Értem. Kopácsolásnak hangzik ez a deszkaütögetés, mégis van üzenete. Tartalma. Aki megbízta őket, bizonyára tudta, mit jelent. De nem valószínű, hogy azoknak a gyerekeknek, akik ott aprópénzért félóránként váltva egymást kopácsolnak, elmagyarázta volna. Nagypéntek van. Jézus halálának napja. Kicsit szégyenlősen mondjuk, félve, nehogy valaki félreértse, vagy furcsán nézzen ránk, hogy „Jézus halálának ünnepe”. A megváltásunk ünnepe. Nekünk ünnep. Azért, mert Jézus halála számunkra győzelem, ünnep, örömhír, mert győzelem a halál felett. Nem fogunk meghalni? De a tata meghalt. Én láttam. Nem mozgott. A mama azt mondta, hogy csak alszik, de én tudtam, hogy meghalt igaziból. Nem csak úgy csinálta, mint a filmeken. Elmosolyodtam. Még sohasem hallottam ilyen kedvesen beszélni a halálról, meghalásról. Gyermeki őszinteséggel. Ádám óta mindenki meghal. Értem papbácsi. Még te is? Lehetséges, ha nem vigyázok. Nevettünk. De egyszer azt mondtad a templomban, mármint a tiétekben, a tornyosban, hogy Jézus a második Ádám. Ezt nem értettem. Kettő volt belőle? Nem. Nem úgy kettő, vagy második. Akkor? Vissza tudsz emlékezni Ádám és Éva történetére? Igen. Azt hiszem. Bár, egy kicsit elfelejtettem. Na! Ki volt neked a papod? Hát nem tanította meg neked? Te voltál, papbácsi! Akkor, ne hozz rám szégyent. Volt egy kert, amit Isten ültetett. Aztán, volt a közepén két fa. Az élet fája és a jó és rossz tudásának a fája. Isten azt mondta az első emberpárnak, vagyis Ádámnak és Évának, ha esznek a fa gyümölcséről meghalnak. Nagyon jó Kitti! Eddig jól emlékszel. Mi lett tovább? Éva elment és szakított a fáról? Melyikről? A tudás fájáról. Ki mondta neki, hogy szakítson? Ádám? Nem. A kígyó. A kígyó ki volt? A kísértő. Aztán  adott Ádámnak is a gyümölcsből. Jól van. Ezt én tanítottam neked? Igen, papbácsi. Hol? Itt a fa alatt. Azt mondtad, hunyjam be a szemem és képzeljem el. Elképzeltem. Éva felébredt egy reggel. Gondolta visz Ádámnak friss gyümölcsöt reggelire. A kert közepén egy gyönyörű tó volt. Annak a közepén egy sziget. Legalább is én így képzeltem el. A szigeten volt a két tiltott fa, hogy azért ne lehessen olyan könnyen megközelíteni. Éva beúszott a szigetre. Isten Ádámmal beszélt, amikor megtiltotta a fákról való evést. Azt hiszem Ádám elmondta Évának, hogy nem szabad enni a fákról, vagyis csak arról a kettőről nem, de lehet nem hitt neki, vagy nem volt elég meggyőző. Nem volt elég meggyőző? Ismételtem el a mondatot, mint egy viszhang. Vagy az is lehet, hogy Éva elfelejtette. Elfelejtette. Ismételtem megint elgondolkodva. Érdekes meglátásai vannak. Gondoltam. Szóval szakított a fáról. A kígyó meggyőzte Évát. A kígyók nem beszélnek papbácsi. Ezt mindenki tudja. Igazad van Kitti. Valóban nem beszélnek. Ezt az is tudta, aki leírta a történetet. Lehet a kígyó nem hús-vér állat volt, az is lehet csak látomásban, vagy álomban jelent meg. De Éva ébren volt. Igen, persze. Nem a látvány, hanem a beszéd győzte meg. A kísértő beszéde, szavai. A kísértés, a csábítás mindig kívülről jön. Nem belülről. Az embert Isten jónak teremtette, nem belőle jön a kísértés. Nem benne van a rossz forrása. Ádám, miután látta, hogy Éva nincs mellette, keresésére indult. Folytatta a történetet Kitti. Meglátta a tiltott fáknál a tó közepén. Megijedt. Utána úszott. Éva már beleharapott a gyümölcsbe. Ádámnak eszébe jutott Isten szava. Meghalsz! Annyira szerette Évát, hogy ő is beleharapott. Tudta, Éva meg fog halni, nem akart nélküle élni, követni akarta a halandóságba.  Bólogattam. Nagyszerűen meséled a történetet. Talán jobban is, mint én. El kellett hagyniuk az Édent, mert nem hallgattak Istenre. Szóval szeretetből fogadta el a gyümölcsöt? Igen, szerintem így lehetett. Mondta Kitti. Akkor megvan a válasz a kérdésedre. A második Ádám. Jézus is szeretetből magára vette az emberek bűnét, hogy ne haljunk meg, hogy Jézussal élhessünk az örökkévalóságban. Isten igazságos. A bűnt meg kell bűntetni. Ez volt a halál. De meg akarta menteni a bűnöst. Mi nem tudnánk megmaradni az utolsó ítéletben, bármennyire is jók vagy, meg szeretetre méltóak vagyunk. Jézus ezt mondta. Bűntess meg engem Atyám. Meghalok, hogy ők élhessenek. Ezért a második Ádám. Az első Ádám természete örökletes. A lázadás, az engedetlenkedés, önfejűség. A második Ádámé is örökletes. Aki hisz Jézusban a jézusi természetet örökíti tovább lélekben, nem testben, vagy testileg, mint a géneket. Amikor ezt a kopácsolást hallom, eszembe jut az az iskolai nap, amikor le kellett kopogni egy dalt. Miért nem ismerték fel a dallamot? Azért, mert én tudtam ugyan a dallamot, de elfelejtettem azt, milyen volt, amikor még nem ismertem. Vissza kell gondolnom arra, milyen volt, amikor még nem hittem Jézusban. Bejön valaki a templomba, aki semmit sem tud Istenről, Jézusról. Én sokat tudok és azt feltételezem, hogy mindenki tud valamennyit róla. Ez olyan, mint amikor hallod a dallamot a füledben. Lekopogod, de a hallgató csak bizonytalan morse jeleket hall. Nem jön át a dallam. Vagyis nem minden esetben. Ezért nem értetted a második Ádám képet. De most már értem. De papbácsi, amíg nem szakítottak a tudás fájáról, addig nem tudtak semmit? A kérdés jogos. Szép kérdés. De ki teremtette Ádámot? Isten. Agya is volt Ádámnak? Igen. Akkor bizonyára a legokosabb ember volt a Földön, mert százszázalékosan kihasználta az agyát. Nem úgy, mint mi. Gondold el, egy délután nevet adott az összes állatfajnak. Ez időben bele is fér, ha gyorsan beszél. Nevettünk. A tudás fája, ahogy mi használjuk félrevezető. Ezért kell kimondani: „a jó és rossz tudásának fája”. Kitti, volt valami rossz az Édenkertben? Nem. Minden tökéletes volt papbácsi. A jó és rossz tudásának fájának gyümölcse arra tette képessé az embert, hogy megismerje a rosszat. Lehetősége és szabadságában állt megismerni a rosszat. Isten nem akarta, hogy megismerjük mi a rossz, fájdalom, szomorúság, bánat, gyász, betegség, magány. De Ádám és Éva megismerte. Ezt választotta. Jézus, a második Ádám ezt a rossz döntést akarja helyreállítani. Hogy megismejük a jót. A tökéletest, örököljük a legjobbat, az örök életet. Ezt szabadságunkban áll választani. Mint az első történetben is, ha választod az örök életet, mások is vágyakozni fognak rá. Csak mesélj, vagy kérdezd meg osztálytársaidat, milyen lenne, ha örökké élnének? Mit tennének? Milyen érzés lenne? Milyen terveik volnának? Isten ma is azt akarja, hogy csak jól érezd magad.  Boldog legyél. Örvendezz. Soha nem akarta, hogy megismerd, milyen a szomorúság. Érted? Értem papbácsi. Ezért kopácsolnak ma. Tudod mire hasonlít papbácsi ez a kopácsolás? Mire? Szívdobogásra. Mintha Jézus szíve dobogna. Hírdeti, hogy nem tudták megölni a katonák. Ő él!

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

FORGÁCSOK A MESTER ASZTALÁRÓL