Tatrang

A brassói egyházmegye második legnagyobb egyházközsége a brassói egyházközség után.

Történelmi áttekintő

            A délkeleti Kárpátok által övezett, és a természeti szépségekkel olyan gazadagon megáldott barcasági medencében, amely a tenger szintje felett 600 méter magasságban fekszik, tíz csángó magyar község alakult ki: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec, Apáca, Krizba és Barcaújfalu.

            1427-ben Tatrang néven említik először. Középkori katolikus lakossága a reformáció idején lutheránus vallású lett. 1910-ben 3556 lakosa volt, ebből 2157 magyar, 1243 román, 140 cigány és 16 német. A trianoni békeszerződésig Brassó vármegye Hétfalusi járásához tartozott.

            A hétfalusi (Siebendörfer vagy Șapte Sate-i) csángómagyarok a XI. századi magyar-besenyő határőrök maradékai, akik a Barcaság délkeleti szegletében Brassó közelében Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalva (ma: Négyfalu, Săceleváros), Brassótól távolabb Tatrang, Zajzon és Pürkerec önálló településein laknak. E területek közelében ők lakják Apáca, Krizba, Barcaújfalu, Halmágy és Székelyzsombor falvakat is. Az eredetileg gyér határőr-lakosság a kora Árpád-korban a Dél-Erdélyben lakó székelyekkel gyarapodott és mai településeik a XIII. században alakultak ki. Az oklevelek csak "székelyeknek" nevezik őket. A szabad jogállású hétfalu eredetileg királyi birtok volt, amely lakosságának egy részét a környékükre betelepített szászok jobbágysorba süllyesztettek. Mivel kevés termőföldjük maradt, a szomszédos szász községekben vállaltak munkát és fakitermeléssel foglalkoztak. A múlt század második felében a jobb megélhetés reményében sokuk a Regátba vándorolt ki, ahol a '30-as évekig a városi személyfuvarozást nagyrészt ők látták el.

A gyülekezet és a templom története

            Egy Staniszlausz ispán levelében, 1366-ban szerepel Csernátfalu és annak a Szent Mihályról elnevezett egyháza. Ebből az okmányból azt lehet kivenni, hogy abban az időben a nagyon gyéren lakott Hétfalu magyarsága a Szent Mihály parókiához tartozott.

            Hunyadi János erdélyi kormányzó idejében 1440-ben, Pürkerecen is létesült önálló egyház. 1440 – 1450 között felépítették a Mária Magdolnáról elnevezett, magas kőfallal körülvett templomot. Ide tartozott: Tatrang, Zajzon, Bodola és Keresztvár.

Az első templom

            A pürkereci egyház megalakulása után néhány évtized leforgása alatt, a kedvező fekvésű Tatrang lakossága gyorsabban szaporodott, s engedélyt kért, hogy saját templomot építhessen. A barcai káptalan esperese, Máté feketehalmi pap 1513-ban április 10-én olyan feltételek mellett engedélyezte Tatrangnak a templomépítést, hogy a dézsmát (tizedet) és egyéb járulékokat azután is a pürkereci lelkipásztornak fizetik be, aki köteles havonta egyszer Tatrangon is istentiszteletet tartani és a temetéseket elvégezni. Egyébként a hívek Pürkerecre jártak istentiszteletekre és vallásórákra.

            Az engedély birtokában, Tatrangban a Buska-patak bal partján a Nagy utca elején (később Faluköz-utca) fölépült egy kő templomocska, s körülötte létesült egy kőfallal körülvett kicsi temető is. A templom mellet állott a harangláb a rajta függő „középszerű” haranggal.

A második templom

            Az egyházközség történetében nevezetes az 1757-ik év, melynek őszén Kloos Péter brassói nagypap, mint a barcasági egyházak felügyelője, Heiser Pál városi tanácsossal végzett egyházlátogatást. Ez alkalommal a tatrangi gyülekezet hívei arról panaszkodtak, hogy kicsi a kőtemplomuk és már nem tudja, befogadni a megszaporodott gyülekezetet ezért kérik és sürgetik a templom megnagyobbítását. Az ellenőrzést végzők megígérték a tatrangiaknak, hogy kérésüket a városi tanács tudomására adják és szorgalmazzák annak a teljesítését. A látogatók ugyanakkor megállapították, hogy a barcasági magyar egyházakban nincsenek anyakönyvek, leltárok és a gyűlésekről nem vezetnek jegyzőkönyveket.

            Beszámolójuk után a városi tanács Szeli József hosszúfalvi és Bartha Márton brassói lelkészt azzal a megbízással küldötte az említett egyházközségekbe, hogy készítsék el az eklézsiák jövedelmének, az egyházak épületeinek és azok állapotának összeírását és nyissanak anyakönyveket. A városi tanács által kijelölt két lelkész 1758. január 27-én tettek eleget és állapították meg, hogy a népes tatrangi gyülekezetnek igen is kicsi a templom. Az egyházközségnek a templom-bővítés iránti kérését azzal az ígérettel vették át, hogy a következő, vagyis az év Szent-János napjára (június 24) kitűzött látogatás alkalmával választ kapnak.

            A válaszadás előtt pár nappal, 1758. június 20-án, este 11 órakor tűz ütött ki a papi lakkal szemben levő csűrben. A tűz kiterjedt a szemközti házakra és így leégett a templom, a harangláb és az összes ház a Nagy utca (Faluköz utca) mentén. A látogatók érkezésekor csak a fekete templomfalakat és a leéget házsorokat találta. A tűzvész által súlyos anyagi károkat szenvedett nép a templomépítéshez szükséges pénzt a maga erejéből sehogyan sem tudta előteremteni. Követeket küldtek és pénzt gyűjtöttek a templomépítésre. Háromszékre, a Barcaság magyar és szász egyházaiba és Brassóba mentek a követek.

            A pénz összegyűlt és elkezdődtek a munkálatok. Az építkezéshez szükséges anyagokat beszerezték. A bomladozott falakat megerősítették, a templomhajót meghosszabbították és új fundamentumra épült toronnyal, és kőtornáccal bővítették.    

A harmadik templom

            A XIX. század legelején két egymás után következő esztendőben ismét súlyos szerencsétlenség érte Tatrangot.

            1802. október 26-án délután 4 órakor nagy földrengés rázta meg a vidéket. Az alacsony épületekben nem esett nagyobb kár, de a templom erősen megrongálódott, olyannyira, hogy használata életveszélyes lett.

            1803. május 1-én Brassó város árendatorának a lakásán gyújtogatásból származó tűz több irányban elterjedt s a gazdák nagy részének minden építménye odaveszett. A templom a hirtelen beállott szélfordulatnak köszönhetően szerencsésen megmenekült.

            1809-ben Draudt Frigyes brassói mérnökkel tervrajzot és költségvetést készítettek, amely 11.090 rénes forintra rúgott. 1815-ben az omladozó épületet lebontották, és 1816-ban hozzáfogtak a ma is álló templom felépítéséhez, amelyet 1821-ben fejeztek be.

Lelkipásztorok névsora

Budai Illés Sándor     1686 – 1695

Privigyei Simon         1695 – 1704

Szeli György              1704 – 1706

Sipos János                1706 – 1720

Privigyei Márton       1720 – 1730

Privigyei János          1730 – 1732

Dévai Márton            1732 – 1750

Szász György             1750 – 1754

Deák György             1754 – 1792

Bartha Márton          1792 – 1797

Deák András             1797 – 1803

Molnár Sándor          1804 – 1813

Sárai Mihály              1813 – 1816

Száraz György           1816 – 1823

Binder József             1823 – 1829

Bedners György        1829 – 1860

Török József              1860 – 1899

Szórády Lajos            1899 – 1941

Mezei István              1941 – 1981

Mezei Botond            1981 – 1988

Antal László               1989 – 1995

Székely Levente        1995 – 2014

Gödri Alpár                2014 –

Jelenünk

            A gyülekezetnek 1396 nyilvántartott tagja van. Az 1396 egyháztag közül 8 egyháztagunk található szórványban: 4 Bodolán és úgyszintén 4 Keresztváron.

Elérhetőségek

Lelkészi hivatal: 0268/365050, Szakál Nóémi: 0741-274779, Gödri Alpár: 0744-653132.

Felhasznált forrás irodalom

Mezei István – A tatrangi evangélikus egyházközség története (1440 - 1941) – kézirat
Brassói füzetek – V. évfolyam 2. szám (1990)
Egyházközségi jegyzőkönyvek (1941 - 2012)
Wikipédia (www.wikipedia.org)

Borhaci Dávid

Fotó: Sipos Gaudi Tünde, forrás: Winged Pictures

Egyházmegye: